PROHUMAN HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
FOGALOMTÁR MUNKAVÁLLALÓKNAK
Alapszabadság
A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll.
Az alapszabadság mértéke húsz munkanap.
A szabadság a munkavállaló
a) huszonötödik életévétől huszonegy;
b) huszonnyolcadik életévétől huszonkettő;
c) harmincegyedik életévétől huszonhárom;
d) harmincharmadik életévétől huszonnégy;
e) harmincötödik életévétől huszonöt;
f) harminchetedik életévétől huszonhat;
g) harminckilencedik életévétől huszonhét;
h) negyvenegyedik életévétől huszonnyolc;
i) negyvenharmadik életévétől huszonkilenc;
j) negyvenötödik életévétől harminc
munkanapra emelkedik.
A hosszabb tartamú szabadság abban az évben illeti meg először a munkavállalót, amelyben a bekezdésben meghatározott életkort betölti.
Alkalmi munka
Alkalmi munkának tekinti a törvény a munkáltató és a munkavállaló között:
- összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
- egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
- egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszonyt.
Arányos szabadság, töredék szabadság
A dolgozónak járó szabadság szempontjából sajátos a helyzet akkor, ha a munkavállaló nem egy egész évet, hanem az adott évből csak néhány hónapot tölt a munkaadójánál. Ha ugyanis a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődik, részére a teljes naptári évre esedékes szabadságának csak arányos része jár. Ha pedig a rendes szabadság kiszámításánál töredék nap keletkezik, a fél napot elérő töredék egész munkanapnak számít.
Betegszabadság
A betegség miatti keresőképtelenség idejére naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadság illeti meg a munkavállalót, ha a tárgyévben végig (január 01-től december 31-ig) munkaviszonyban állt. Ha a munkaviszony évközben kezdődött, a naptári évre járó betegszabadság időarányos részére jogosult. Ha az előző munkahelyen már igénybe vett a munkavállaló betegszabadságot, az új munkaviszonyban csak a fennmaradó arányos részére jogosult, ha mind a tizenöt napot kimerítette, az új munkaviszonyban egyből táppénzre jogosult. A betegszabadság időtartamára a távolléti díj 70 %-a jár.
Gyermeket nevelők pótszabadsága
A szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet játszó munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt a tizenhat évesnél fiatalabb
- egy gyermeke után kettő,
- két gyermeke után négy,
- kettőnél több gyermeke után évenként összesen hét munkanap pótszabadság illeti meg.
A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
Gyermekgondozási és ápolási szabadság
A munkavállalót (az anyát vagy az apát) fizetés nélküli szabadság illeti meg
- a gyermek harmadik életéve betöltéséig a gyermek otthoni gondozása céljából;
- a gyermek tizedik életéve betöltéséig, ha a munkavállaló a gyermek otthoni gondozása céljából gyermekgondozási segélyben részesül;
a gyermek tizenkettedik életéve betöltéséig a gyermek betegsége esetén, az otthoni ápolás érdekében.
Jelenléti ív
A munkáltató köteles nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, ügyeletével, készenlétével, szabadságának kiadásával, egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatokat.
A nyilvántartásból megállapíthatónak kell lennie naptári naponként vagy egybefüggő 24 óránként a beosztott, valamint a teljesített rendes és rendkívüli munka, továbbá az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontjának.
A jelenléti ívet minden munkavállalónak kötelező vezetnie és ezt munkahelyi felettesével leigazoltatnia.
Munkaerő-kölcsönzés
Munkaerő-kölcsönzésnek minősül az olyan tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átenged. Ez tehát egy olyan háromszemélyes foglalkoztatási forma, ahol létezik egy kölcsönbeadó (Prohuman), egy kölcsönvevő (aki tulajdonképpen a megrendelő) és egy munkavállaló.
Munkaidőkeret
A munkaidő egyenlőtlen beosztása, a heti pihenőnapok részben vagy egészben történő összevonásának lehetőségével. A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie. Jelentősége: a munkaidő rugalmas beosztása, a rendkívüli munkavégzés tervezhetősége, a munkabér csökkentésének lehetősége;
Napi munkaidő tartamának alapulvételével a munkaidő legfeljebb háromhavi, illetve legfeljebb tizenkét heti lehet. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját meg kell határozni és erről a munkavállalót írásban tájékoztatni kell. Írásbelinek minősül ebből a szempontból a tájékoztatás, ha azt a munkáltatónál a helyben szokásos módon közzéteszik.
Munkaidő-kedvezmény gyermek születése után
A gyermekek után a szülői felügyeleti jogot gyakorló vér szerinti vagy örökbe fogadó apák öt munkanapnyi munkaidő-kedvezményre jogosultak. A szabadság - az apa kívánsága szerinti időpontban - a születést követő második hónap végéig vehető igénybe úgy, hogy az eltöltött idő nem számít be a rendes szabadságba. A kedvezménnyel azok is élhetnek, akiknek a gyermeke halva születik vagy meghal. Az apa erre az időtartamra távolléti díját kapja az állami költségvetés terhére.
Munkaviszony
Munkaszerződéssel jön létre, a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkáltató a munkavállalót tájékoztatja
a) az irányadó munkarendről,
b) a munkabér egyéb elemeiről,
c) a bérfizetés napjáról,
d) a munkába lépés napjáról,
e) a rendes szabadság mértékének számítási módjáról és kiadásának, illetve
f) a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól,
g) arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e
A munkaviszony kezdete a munkába lépés napja. A munkaviszony határozatlan vagy határozott időre jön létre.
START kártya
START kártya igénylésére jogosult, aki:
- a 25. életévét, felsőfokú végzettségű személy esetén a 30. életévét még nem töltötte be,
- tanulmányait befejezte, vagy megszakította, és
- tanulmányainak befejezését követően első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt, és e jogviszony létesítését megelőzően megbízási, vállalkozási szerződés alapján, vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát.
START Plusz kártya igénylésére jogosult, aki
- a gyermekgondozási segély (GYES), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermeknevelési támogatás (GYET), valamint az ÁPOLÁSI DÍJ folyósításának megszűnését követő egy éven (365 napon) belül kíván foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni, vagy
- a gyermek egyéves korának betöltését követően, e gyermek után igénybe vett GYES folyósítása mellett kíván munkát vállalni, feltéve, hogy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem áll (tehát „passzív jogon” van gyesen), illetve
- a tartósan álláskereső (az, aki a kártya igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig, pályakezdő álláskereső esetén 8 hónapon belül legalább 6 hónapig álláskeresőként nyilvántartott).
START EXTRA kártya igénylésére jogosult, aki
- legalább 3 hónapja nyilvántartott álláskereső,
- ha az 50. életévét betöltötte, vagy
- életkorra való tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
- bérpótló juttatásra jogosult álláskereső (az, akit a START EXTRA kártya igénylésének időpontjában a kirendeltség álláskeresőként nyilvántart, és bérpótló juttatásban részesül).
A START kártyával igénybe vehető kedvezményt a munkaadó a foglalkoztatás időtartamától, határozott vagy határozatlan jellegétől függetlenül veheti igénybe.
A START PLUSZ és a START EXTRA kedvezményt csak akkor érvényesítheti, ha a foglalkoztatás időtartama meghaladja a 30 napot, és a munkaidő legalább a napi 4 órát eléri.
A kedvezmények csak úgy érvényesíthetők, ha a kedvezmény igénybevételére jogosító személy a START, START PLUSZ, START EXTRA kártyával vagy azt helyettesítő igazolással a munkába lépést megelőző napon rendelkezik!
A START kártya csak egy alkalommal váltható ki, és az érvényességi időtartamon belül új kártya akkor igényelhető, ha elveszett vagy megrongálódott, illetőleg névváltozásra került sor.
Szerződéskötés dokumentumai
Munkaszerződés megkötésekor az alábbi dokumentumok elengedhetetlenek:
- Személyigazolvány, lakcímkártya
- TAJ-kártya
- Adó-kártya
- Bankszámlaszám (folyószámla száma)
- Magánnyugdíj-pénztári tagsági okirat vagy a belépési nyilatkozat másolata
- Nem pályakezdők esetében:
- TB-kiskönyv eredeti példánya
- Munkáltatói igazolás a munkaviszony megszűnésekor (eredeti példánya)
- Adatlap a tárgy évre a munkáltatótól származó jövedelemről és az adóelőlegek levonásáról (eredeti példány)
- Jövedelemigazolás egészségbiztosítási ellátás megállapításához (eredeti)
- Adatlap a bírósági végzéssel meghatározott tartási kötelezettségekről (eredeti példány az utolsó munkahelyről, arról, hogy tartozása nincs)
- Bizonyítvány másolatok (legmagasabb iskolai végzettséget igazoló)
- Pályakezdőknél: START kártya
Külföldi munkavállalók esetében: letelepedési engedély másolata (A külföldiek foglalkoztatásáról szóló összefoglalót itt találja
Külföldi munkavállalók esetében: letelepedési engedély másolata (A külföldiek foglalkoztatásáról szóló összefoglalót itt találja
Szülési szabadság
A várandós, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg. A törvény miniszteri indokolása szerint a szülési szabadság célja a szülésre történő megfelelő felkészülés és az újszülött gondozásának biztosítása. A szülési szabadság időtartama mindazonáltal - a szülést követően legalábbis -hat hétnél rövidebb nem lehet. A szülési szabadság kiadása a munkáltató joga, illetőleg kötelessége. A szabadságot úgy kell kiadni, hogy abból négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen (az időpont a szakorvos igazolása alapján megtudható).
Táppénz
A betegszabadság lejártát követően, ha továbbra is keresőképtelen beteg a munkavállaló, táppénzre jogosult. A táppénz minden naptári napra jár, fizetett ünnepre is. A táppénz alapja alapesetben a táppénz igénylését megelőző naptári évben (01.01.-12.31.) elért, bruttó egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem. Ha előző évben nincs legalább 180 nap munkaviszony, akkor a táppénz alapja a táppénzre jogosultság első napját megelőző naptól kezdődően visszafelé számított 180 naptári napi jövedelem lesz. Akinek nincsen legalább 180 nap folyamatos biztosítása, annak a táppénz alapja a minimálbér lesz. A táppénz mértéke folyamatos, legalább kétévi munkaviszony esetén 60%, ennél rövidebb munkaviszony, vagy kórházi ápolás esetén 50%.
Többletként kivett szabadság
Előfordulhat az is, hogy az adott évben a munkavállaló - munkaviszonyának megszűnéséig - a munkáltatónál eltöltött idővel arányosan járó szabadságnál több szabadságot vesz igénybe (júniusban kiveszi az évi teljes szabadságát, aztán augusztus 31-ével elmegy a cégtől). Ilyen esetben a munkavállaló az igénybe vett és az őt ténylegesen megillető szabadság különbözetére járó munkabért köteles visszafizetni a munkáltatónak.
Túlmunka díjazása
A túlmunkáért (a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén) a munkavállalót rendes munkabéren felül 50% bérpótlék illeti meg. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy külön megállapodás előírhatja, hogy ellenértékként - pótlék helyett - szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál. A munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon (pihenőidőben) végzett munka esetén a pótlék mértéke száz százalék. A pótlék mértéke ötven százalék, ha a munkavállaló másik pihenőnapot (pihenőidőt) kap.
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- Telefonos behajtási munkatárs
- Könyvelő
- Úszómester
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- Könnyű Fizikai Diákmunka
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ szlovák nyelvtudással
- SZEMÉLYES ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ (Budapest XIII.ker-i munkavégzés)
- Raktári munkatárs-alkalmi munka
- Senior PTP SAP Specialist
- SAP OTC Specialist
- Telefonos ügyintéző, Diákmunka
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- Telefonos ügyintéző, Diákmunka
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ lengyel nyelvtudással
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- SZEMÉLYES ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ (Budapest XIII.ker-i munkavégzés)
- Senior PTP SAP Specialist
- Raktári munkatárs-alkalmi munka
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Regionális mérnök-értékesítő (energiaipar)
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- SAP OTC Specialist
- Fogyasztói kapcsolattartó - részmunkaidőben
- Úszómester
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- French speaking Sales Support Specialist
- Gyártósori összeszerelő
- ÜZEMI ÉTKEZDEI KISEGÍTŐ Diákmunka
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- SZEMÉLYES ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ (Budapest XIII.ker-i munkavégzés)
- Telefonos ügyintéző, Diákmunka
- SAP OTC Specialist
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- French speaking Sales Support Specialist
- Raktári munkatárs-alkalmi munka
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ lengyel nyelvtudással
- Könyvelő
- PROMÓCIÓS DIÁKMUNKA
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- Betanított munkatárs
- Gyártósori összeszerelő
- Regionális mérnök-értékesítő (energiaipar)
- ÜZEMI ÉTKEZDEI KISEGÍTŐ Diákmunka
- KONYHAI KISEGÍTŐ Diákmunka
- Fogyasztói kapcsolattartó - részmunkaidőben
- Telefonos behajtási munkatárs
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- Úszómester
- PROMÓCIÓS DIÁKMUNKA
- French speaking Sales Support Specialist
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- Telefonos ügyintéző, Diákmunka
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- Regionális mérnök-értékesítő (energiaipar)
- KONYHAI KISEGÍTŐ Diákmunka
- Könyvelő
- Betanított munkatárs
- Senior PTP SAP Specialist
- Telefonos behajtási munkatárs
- ÜZEMI ÉTKEZDEI KISEGÍTŐ Diákmunka
- SAP OTC Specialist
- KONYHAI KISEGÍTŐ Diákmunka
- Telefonos ügyintéző, Diákmunka
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- PROMÓCIÓS DIÁKMUNKA
- SAP OTC Specialist
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- Telefonos behajtási munkatárs
- Könnyű Fizikai Diákmunka
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- Fogyasztói kapcsolattartó - részmunkaidőben
- Úszómester
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ lengyel nyelvtudással
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- Könyvelő
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ szlovák nyelvtudással
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- Raktári munkatárs-alkalmi munka
- French speaking Sales Support Specialist
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Könnyű Fizikai Diákmunka
- SZEMÉLYES ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ (Budapest XIII.ker-i munkavégzés)
- Úszómester
- NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓVEZETŐ
- ÜZEMI ÉTKEZDEI KISEGÍTŐ Diákmunka
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- Könyvelő
- KONYHAI KISEGÍTŐ Diákmunka
- Fogyasztói kapcsolattartó - részmunkaidőben
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- Betanított munkatárs
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- Regionális mérnök-értékesítő (energiaipar)
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ lengyel nyelvtudással
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Gyártósori összeszerelő
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- SAP OTC Specialist
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)



