PROHUMAN HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Minden második magyar fiatalt érint a kapunyitási pánik
2012.08.21.
Gyakran szorongás, csalódottság és bizonytalanság jellemzi a pályakezdők állapotát, a Kapunyitási pánik elnevezésű zánkai fesztivál célja ennek a jelenségnek a körüljárása közéleti szereplők, olimpikonok részvételével.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik ahhoz hozzájárulni, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék. A miniszterelnök-helyettes a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a célja a két éve sikeresen működő Re-generáció programsorozatnak is. Ennek "egyfajta korosztályos meghosszabbítása" lehet ez a rendezvény, amellyel remélhetőleg sikerül hagyományt teremteniük - fogalmazott.
Úgy vélte, a fesztivál lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az új élethelyzet kezeléséről tájékozódjanak, emellett pedig különböző programokon vehetnek részt. A rendezvényt a zánkai Új nemzedék központban tartják, és remélhetőleg az ifjúsági centrum a jövőben több hasonló eseménynek is helyet adhat - közölte.
Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a fesztivál hozzájárulhat a fiatalok állampolgársági aktivitásának növeléséhez, tudatos, kreatív állampolgárokká válhatnak, ami hasznára lehet közösségüknek és az egész nemzetnek is. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy a fiataloknak stabil jövőképük legyen, és biztos egzisztenciát akarjanak teremteni az ország határain belül, amivel Magyarország versenyképességét is növelhetik.
Megjegyezte: Zánkán egy minden fiatalnak vonzó közeget akarnak kialakítani, ahol hasznos időtöltéssel egybekötött kellemes kikapcsolódást nyújthatnak nekik, és ebbe a profilba illik ez a fesztivál is.
Szatmáriné Balogh Mária pszichológus arról beszélt, a serdülőkor vége a párválasztás időszaka, egyúttal annak ideje, amikor az ember egy pályán, egy szakmában kipróbálja magát, továbbá bizonyos értékek mellé áll, önállósodik, és elkezd úgy élni, ahogy gondolja. Ezeknek a döntéseknek a meghozatala azonban egyre nehezebbé vált az elmúlt 10-15 évben - mutatott rá.
Marton Krisztina HR-szakértő kiemelte, a felmérések alapján a 20-30 év közöttiek 80 százalékának csalódást okozott a munka világa, "nem érzi jól magát ott, ahol van", úgy érzi, zsákutcába került, esetleg nem mer, vagy nem akar kilépni a munka világba, igyekszik halasztani ennek időpontját.
A Kapunyitási Pánik fesztivált Kárász Róbert televíziós műsorvezető kezdeményezésére, augusztus 24. és 26. között rendezik meg Zánkán. A fesztivál témája a kapunyitási pánik jelensége, amely minden második magyar fiatalt érint. Gyakran szorongás, csalódottság és bizonytalanság jellemzi a pályakezdők állapotát, a rendezvény célja ennek a jelenségnek a körüljárása közéleti szereplők, olimpikonok részvételével.
Forrás: MTI, HR Portál
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- MICROSOFT RENDSZERMÉRNÖK CITRIX TAPASZTALATTAL
- Telefonos értékesítő (csak meglévő ügyfeleknek) munkatárs-diákmunka
- Saláta Előkészítő Diákmunka
- Úszómester
- Könyvelő
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- Gyártósori összeszerelő
- KONYHAI KISEGÍTŐ Diákmunka
- SZEMÉLYES ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ (Budapest XIII.ker-i munkavégzés)
- SAP OTC Specialist
- Fogyasztói kapcsolattartó - részmunkaidőben
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Telefonos behajtási munkatárs
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ szlovák nyelvtudással
- ÜZEMI ÉTKEZDEI KISEGÍTŐ Diákmunka
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- SAP OTC Specialist
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- Irodai adminisztratív munka, Diákmunka
- Senior PTP SAP Specialist
- HR gyakornok (rehabilitációs területre)
- Megváltozott munkaképességű 4 órás ZÖLDSÉG-FELDOLGOZÓ
- French speaking Sales Support Specialist
- Telefonos behajtási munkatárs
- Gyártósori összeszerelő
- PROMÓCIÓS DIÁKMUNKA
- Regionális mérnök-értékesítő (energiaipar)
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- Kockázatkezelési gyakornok, Diákmunka
- Megváltozott munkaképességű 4 órás Karbantartó
- NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓVEZETŐ
- Úszómester
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ lengyel nyelvtudással

- SAP FICO Project Manager
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ cseh nyelvtudással
- TÉNYŐI ADMINISZTRATÍV DIÁKMUNKA
- HOSTESS DIÁKMUNKA PANNONHALMÁN
- Senior PTP SAP Specialist
- TELEFONOS ÉRTÉKESÍTŐ szlovák nyelvtudással
- Raktári munkatárs-alkalmi munka