PROHUMAN HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kevesen dolgoznak távmunkásként Magyarországon
2012.01.24.
Magyarországon a munkavállalók csupán 8 százaléka dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában, ugyanakkor több mint harmaduk dolgozna szívesen teljes munkaidőben ilyen formában. Az Ipsos Zrt. nemzetközi felmérésében 24 ország - köztük hazánk - 11.383 távmunkában foglalkoztatott munkavállalóját kérdezte meg.
24 országban átlagosan a munkavállalók 35 százaléka dolgozik kisebb-nagyobb gyakorisággal távmunkában, ezen belül 7 százalék mindig, 10 százalék esténként vagy hétvégén, szintén 10 százalék legalább heti két-három alkalommal, további 7 százalék pedig heti egyszer-kétszer dolgozik otthonról - olvasható az Ipsos közleményében. Magyarországon jelentősen elmarad a távmunkások aránya: a megkérdezettek mindössze 1 százaléka dolgozik mindig otthonról, 2 százalékuk esténként vagy hétvégén, további 3 százalék hetente többször, 2 százalék pedig heti egy vagy két alkalommal.
A felmérésből kiderül, hogy a távmunka leginkább a feltörekvő piacok jellemzője: Közel-Kelet és Afrika (27 százalék), Latin-Amerika (25 százalék) és az Ázsia-Csendes-óceáni térség (24 százalék) inkább foglalkoztat rendszeres jelleggel online munkaerőt, mint Észak-Amerika (9 százalék) és Európa (9 százalék). A német és a francia munkavállalók 1-1 százaléka (ez megegyezik a magyar eredménnyel), a belgák 2, a spanyolok 3, az olaszok 4 százaléka dolgozik kizárólag távmunkában, míg Lengyelországban 6 százalék ugyanez az arány.
A felmérésben szereplő 24 ország eredményeiből kiderül, hogy leginkább a felsőfokú végzettségűek (25 százalékuk), a 35 év alattiak (20 százalékuk), a magas jövedelemmel rendelkezők (20 százalékuk) tevékenykednek ilyen formában.
Nemzetközi viszonylatban minden harmadik munkavállaló jelezte, hogy boldogan kapna az alkalmon, ha teljes munkaidőben távmunkában az otthonából, vagy más, az irodáján kívül eső helyről végezhetné a munkáját. A magyar munkavállalók az átlagoshoz hasonló (37 százalékos) arányban említették, hogy szívesen dolgoznának teljes munkaidőben távmunkásként, és további 32 százalék sem vetné meg ezt a lehetőséget, míg a magyar megkérdezettek 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy - munkája jellege miatt - nem tudna távmunkában dolgozni.
A 24 ország válaszadóinak nagy többsége, 83 százaléka egyetértett azzal, hogy a távmunka piacon tartja azokat a tehetséges nőket, akik a gyermekvállalás miatt átmenetileg vagy végleg kiesnének onnan, s hogy a távmunkában foglalkoztatottakat kevesebb stressz éri, minthogy nem kell időt tölteniük a munkahelyükre történő bejutásukkal. A magyar válaszadók hasonló arányban vélekedtek ugyanígy.
A megkérdezettek kétharmada szerint hatékonyabbak a távmunkában foglalkoztatottak, mert a rugalmasság lehetővé teszi, hogy jobban összpontosítsanak a feladatukra és/vagy nagyobb befolyásuk van a munkakörülményeikre, s a szabadabb szervezés elégedettséghez és boldogsághoz vezet. A fennmaradó harmad (35 százalék) szerint ez a fajta munkavégzés nem olyan hatékony, mert kevésbé érvényesül a felettesi ellenőrzés és/vagy zavar a család és az otthoni környezet.
Forrás: HVG
- Targoncavezető - rakodó
- German speaking Customer Support Specialist
- Csiszoló
- Researcher
- HR Trainee
- Forgácsoló technológus mérnök
- Géplakatos (határozott időre)
- Lakatos
- Telesales munkatárs - bejövő híváskezelés
- Hostess/Prómeter munka Szombathelyen
- Festő
- Projektvezető
- Gyártósori Operátor
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Hegesztő
- Visual Basic Programozó
- Betanított csomagoló - Diákmunka
- Gépi forgácsoló
- Diákmunka Kőszegen
- Raktári munkatárs - Targoncavezető
- Forgácsoló technológus mérnök
- Researcher
- Targoncavezető - rakodó
- Minőségirányítási megbízott
- Projektvezető
- Polcfeltöltés
- Gyártósori Operátor
- Géplakatos (határozott időre)
- Hegesztő
- Raktári munkatárs - Targoncavezető
- Betanított csomagoló - Diákmunka
- Üzleti kiválóság (BPE) mérnök
- IT Üzemeltetési Osztályvezető
- Lakatos
- Hegesztő
- German speaking Customer Support Specialist
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Ingatlanértékesítő
- HR projektvezető - veszprémi vagy miskolci munkavégzéssel
- Toborzási/kiválasztási specialista
- Telesales munkatárs - bejövő híváskezelés
- Toborzási/kiválasztási specialista
- Üzleti kiválóság (BPE) mérnök
- HR projektvezető - veszprémi vagy miskolci munkavégzéssel
- IT Üzemeltetési Osztályvezető
- Gépi forgácsoló
- Ingatlanértékesítő
- Festő
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Polcfeltöltés
- HR Trainee
- Csiszoló
- Projektvezető
- Targoncavezető - rakodó
- Géplakatos (határozott időre)
- Hegesztő
- Angol nyelvű telefonos operátor
- Gépészmérnök
- Minőségirányítási megbízott
- Gyártósori Operátor
- Festő
- Betanított csomagoló - Diákmunka
- Gépészmérnök
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Visual Basic Programozó
- Minőségirányítási megbízott
- Hegesztő
- Polcfeltöltés
- Toborzási/kiválasztási specialista
- Projektvezető
- German speaking Customer Support Specialist
- Üzleti kiválóság (BPE) mérnök
- HR Trainee
- Gyártósori Operátor
- HR projektvezető - veszprémi vagy miskolci munkavégzéssel
- Lakatos
- Targoncavezető - rakodó
- Gépi forgácsoló
- Hostess/Prómeter munka Szombathelyen
- IT Üzemeltetési Osztályvezető
- Raktári munkatárs - Targoncavezető
- Toborzási/kiválasztási specialista
- Festő
- Minőségirányítási megbízott
- Betanított csomagoló - Diákmunka
- Hegesztő
- Gépi forgácsoló
- Géplakatos (határozott időre)
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Gépészmérnök
- German speaking Customer Support Specialist
- Forgácsoló technológus mérnök
- Angol nyelvű telefonos operátor
- HR Trainee
- Polcfeltöltés
- Üzleti kiválóság (BPE) mérnök
- Visual Basic Programozó
- Researcher
- Hegesztő
- Telesales munkatárs - bejövő híváskezelés
- Projektvezető
- Fémmegmunkáló gépkezelő
- Hostess/Prómeter munka Szombathelyen
- German speaking Customer Support Specialist
- Diákmunka Kőszegen
- Géplakatos (határozott időre)
- Toborzási/kiválasztási specialista
- HR Trainee
- Csiszoló
- Researcher
- Hegesztő
- Forgácsoló technológus mérnök
- Gépi forgácsoló
- Visual Basic Programozó
- Üzleti kiválóság (BPE) mérnök
- Gépészmérnök
- Festő
- Angol nyelvű telefonos operátor
- Telesales munkatárs - bejövő híváskezelés
- Raktári munkatárs - Targoncavezető




